Kiszivárgott az AMD Ryzen összes specifikációja, órajele és ára

Szerző: xoki | 2017. February 12. | hír | 45 hozzászólás

Napvilágot látott minden Ryzen modell, annak ára, órajele és specifikációja egy kínai kiskereskedőnek köszönhetően.
Az AMD következő generációs processzorai március 2-án válnak elérhetővé, amelyek felveszik majd a versenyt az Intel jelenlegi felhozatalával. Pár napja kiderült az R7 széria árazása, valamint nemrég már egy R7 1700X benchmarkja is felkerült az internetre. Ezúttal viszont szinte az összes fontosabb információ kiderült az AMD felhozataláról.

Íme a kínálat:

Az első 3 körülbelül már ismert volt, és a más forrásból származó árak is igazak, mivel azokba már benne volt minden további költség, amely a vásárlót terheli, mint például az adó. A fenti képen látható minden ár és specifikáció, ezek a 8 magos és 16 szálas CPU-k.
A másik csoportba a 6 magos és 12 szálas CPU-k sorolhatók be, vagyis név szerint az AMD Ryzen 5 1600X és 1500.
Végül pedig van két 4 magos és 8 szálas modell, valamint két 4 magos és 4 szálas verzió is. Ezek mindössze körülbelül 130-200 dollár közötti áron érhetők el. Már ezek a 4 magos modellek is jónak ígérkeznek a specifikációk alapján. Ha mindez igaznak is bizonyul, akkor végre igazi versengés alakulhat ki az Intel és AMD között.

További információ és elemzés itt található.

Hozzászólások: 44
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
FoxX avatar
64 magos processzor, es FELISMERI a 64 megas SSD-t😂😂😂😂
Hat ez kemeny😂
0
0
0
0
no avatar
érdekes ...
1800x ? vajon az mire lesz képes ?
0
0
0
0
isti23 avatar
[url]http://wccftech.com/amd-ryzen-3dmark-benchmarks-leaked-faster-core-intels-i7-6950x/?utm_source=traqli&utm_medium=onsite&utm_campaign=266[/url]
0
0
0
0
no avatar
Árba I3 szintjén van kicsit felette lesz. Az meg hogy mit tud majd meglátjuk a teszteket. Amd szerint a 4 magos Ryzen lesz a legkisebb proci, azaz a belépőszint. De szerintem kéne pár 2 mag - 4 szálas model 100 dollár alatt. 😀 Majd meglátjuk a sima 4 magos zen hogy küzd egy I5-3470 ellen 😜
0
0
0
0
x420NoScoPEr avatar
Vagy egy R3 1100 vagy R5 1300 szerintem jó lenne 😃
0
0
0
0
Funes avatar
4 fizikai maggal már miért kéne az i3 szintjébe rakni ? Ha majd lesz 2 magos hypeTthreadingel rendelkező Ryzen akkor azt kell oda tenni. L3 Cache különbséget meg már nem is mondom..
0
0
0
0
no avatar
130 Dollár az I3-6100 árszintjébe kell hogy legyen. Ha 5E forinttal lesz olcsobb mint a intel lehet az nem lesz elég.
0
0
0
0
Funes avatar
Most csak úgy kíváncsiságból nézelődtem pcx-nél i5 6400 55 ropi ez ugye a leggyengébb fizikai 4 maggal rendelkező skylake ugyanez a Ryzenből az R3 1100 ami nyersen euróban számolva 40 ropi erre rájön még az áfánk persze nálunk több mint a környező országokban és így jön ki 50 ropira NYITÓ ÁRNAK !
Ha beállnak az árak átlagosan mindegyik Ryzen egy 10-essel olcsóbb lesz minimum, már csak független tesztekkel kell bizonyítson és mindenki boldog lesz ! És persze pluszba az összes Ryzen uncloked szóval egyáltalán nem rossz kezdésnek ez az ár. Ugye az i5 6500 ami hasonló órajelekkel operál meg már 62-63k..
0
0
0
0
kornel244 avatar
Szerintem ha egy árban adják az intel pocikkal akkor helyzet a mostanihoz képest nem sokat fog változni mivel az intel annyival nagyobb név a cpu piacon. 20e olcsóbban kellene adniuk egy kategórián belül ha megakarják őket szorongatni.
0
0
0
0
no avatar
Azért hozzá hogy a 8 magos zen nem is a 4 magos intel teljesítményét célozza meg! 😃 De majd a teszteket meglátjuk!
Szerintem igen is jó lesz a zen ha mondjuk I3 2 mag 4 száll helyet jön majd 4 fizikai maggal. Vagy 175 dollárért kap az ember 4 magot 8 szálat, itt az a kérdés milyen teljesítménye lesz. Nyilván nem tudja azt amit a 6700K de ha tudja amit egy I7-3770 akkor igen is jó vétel, mert az használtan 55E forint körül van. Amúgy lassan de kezd kevés lenni az i5, például mafia 3 esetében elég szépen előjön!
0
0
0
0
Funes avatar
Egyébként nem tudom mit gondoltatok, hogy majd egy marék szotyiért fogják adni az új generációs Ryzent... Szépen lefedik vele az intel árazásait és mindenki megtalálja köztük a neki való processzort, ami olcsóbb az inteltől.
Az árhoz annyit hozzátennék, hogy nálunk mindig drágább vagy ezért vagy azért az új dolgok, de általában pár hónapot követően normalizálódik a helyzet és megfizethetőbbek lesznek !
Persze nem kell csodát várni, mert láthatóan egyik gyártónak sem az a célja, hogy vásárlókat vegyen el a másiktól, szépen megvannak ők csak a fanboyok próbálnak még belelátni marhaságokat ! Ahogy az Vga terén az Nvidiával is látszik úgy Cpu terén is az Intellel szépen belövik a dolgokat, hogy ne "bántsák" egymást. 😀
0
0
0
0
reszler112233 avatar
Ha ennél a platformnál is igaz lesz az, hogy olcsóbb lapokon vissza fogja magát korlátozni a proci mert túlmelegszik a lap , akkor az Intel máris nyerő lesz továbbra is. Ugyanis az már bizonyította, hogy olcsóbb lapban is stabilan megy.
0
0
0
0
gaborw avatar
Mindenki tudta eddig is, árban oda lesz belőve, ahová teljesítményben lesz az Intelhez képest, és ahol el lehet adni. Mert alternatívát jelent. Az teljesen relatív, hogy drága vagy nem, főleg mivel a valós teszteket nem láttuk. De valószínű AMD-nél sem hülyék dolgoznak, hogy hasukra csaptak, na ez annyi, az annyi. Példa, egy I7 6800K körüli teljesítményt nem fognak (átszámítva) 20-30 ezerrel olcsóbban adni. Akinek Intelhez húz a szívé, na annak teljesen mindegy, mert bár mi is lenne lerakva az AMD térfeléről, ő akkor sem venné meg. De teljesen jó annak, aki 100 ezer felet akar beruházni processzorban és végre lesz választási lehetősége, nem csak az Intelt találjuk, mint alternatíva. De 100 ezer alatt is. Nekünk pont ez a lényeg. "InfernoDante" Remélem, így egy kicsit megérted, hogy bővebben leírtam.
0
0
0
0
kornel244 avatar
Ennyi pénzért akkor inkább intel 😃
0
0
0
0
gaborw avatar
Itt te írsz hülyeségeket, nem más! "Ennek jó ára?? A Ryzen 3 olcsó ja, de a Ryzen 7 az *** drága.."-ha nem jött ki, mire ez az okos kijelentés?
0
0
0
0
InfernoDante avatar
iponra beütöd i7 és látod... De hülyeséget írtál most is. Ezért szeretem én ezt az oldalt. 😃
Nem az a lényeg mikor jelenik meg egyébként hanem hoghy még nem jött ki.
0
0
0
0
gaborw avatar
InfernoDante, rosszul tudod! Március első hete. Te jelentette ki-"de a Ryzen 7 az *** drága" szó szerint. Én nem írtam, hülyeséget, ne keverj magaddal létszíves! "i7 olcsóbb mint ez lesz"-te ezt hol olvastad? De nem fogok leállni vitatkozni, csak kíváncsi lettem volna, mire alapoztad, ezt a kijelentésed?
0
0
0
0
InfernoDante avatar
gaborw: Ugye ezt a kommentet te sem gondoltad momolyan?... i7 olcsóbb mint ez lesz... Senki nem mondta hogy 50 ezerért várom, hülyeségeket ne írj már légy szíves.
AMíg nem lesz róla normális teszt (ha jól tudom májusban jön) addig meg hfölösleges itt hypeolni mindenkinek. Vagy végre tudnak egy jó processzort csinálni vagy nem.
0
0
0
0
djsiegfried avatar
+27% magyar áfa plusz vám. Jó lesz ez. 😉
0
0
0
0
misota31 avatar
hát ez nem is olyan olcsó a legkisebb RYZEN 50.000.-től lesz kapható kb
0
0
0
0
Funes avatar
Mondjuk ezeket az árakat nézve, csúnyán beletaláltam az árakba múltkor ! 😜
Ha ez így lesz tényleg és teljesítményben sem fail, akkor gyilok lesz az intelnek..😆
És akkor süllyed majd a "Lékhajó" muhaha 😃
0
0
0
0
NSD4rKn3SS avatar
~40% IPC növekedés az előző generációhoz képest
Legalábbis ez a hivatalos infó az AMD-től
0
0
0
0
kornel244 avatar
Arról lehet valamit tudni hogy egy szálra jutó teljesítményben mennyit fejlődtek?
0
0
0
0
no avatar
Ez elmúlt hetekben eléggé szemeztem az i5-6600K-val,mert teljesítményben és árban elég jónak tűnt,de lehet,hogy elhalasztom a gépösszerakást és megvárom,hogy mit tudnak ezek az AMD processzorok és milyen árban adják majd idehaza.
Eddig elég szkeptikus voltam az AMD-vel,mert eddig csak rossz tapasztalataim voltak a processzoraikkal.
Na meg kérdéses,hogy egy alaplap amiben AM4-es socket van mennyibe fog fájni.
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
AM3 ról lehet ideje lesz váltani 😃 főleg hogy abbol se a legjobb van 😃
R3 1100 el is teljesen boldog lennék 😃
0
0
0
0
reszler112233 avatar
Minek ennyire már elhinni, hogy nagyon jó vétel lesz? Várjuk már meg míg lesz róluk normális teszt amiket nem a gyártó mutogat. Én 2016 hatodik havában vettem az i5 6600-at pedig jóval hamarabb piacon volt. Ennek oka pont az amit írtam is, vártam mit fog tudni valójában, és csak utána vettem meg.
0
0
0
0
gigazte avatar
Akármennyire is jónak tűnik a koncepció, én nem fűzök semmi jót addig ezekhez a processzorokhoz, amíg tényleg nem jön valami normális teszt! Ez olyan lesz lassan, mint a játékoknál, hogy már hányásig van hypeolva az egész...
0
0
0
0
Kelori avatar
A ryzen 5 1500 best buy gyanús.
0
0
0
0
cseszka avatar
Azért is irtam a végén zárójelben "ha csak tényleg az órajel a külömbség"....
0
0
0
0
cseszka avatar
Mondjuk az 1700X és az 1800X között 110 dollár a külömbség,és a képen ahogy kinéz csak 200Mhz az eltérés az 1800X javára,ami nemér meg annyi felárat.Egy jobb lappal,meg hütéssel biztos többet is kilehet majd hozni belöle böven 4Ghz fölé.(Ha csak tényleg az órajel a külömbség)
0
0
0
0
gaborw avatar
Csak tudnám i7-es szintet mit gondoltál, 50 ezerért veszel majd? Ezt te se gondoltad komolyan!
0
0
0
0
InfernoDante avatar
Ennek jó ára?? A Ryzen 3 olcsó ja, de a Ryzen 7 az *** drága..
0
0
0
0
Attilamester avatar
Na jól néznek ki az árak! Ha megjönnek az előzetes "Független tesztek" és valóban jóknak bizonyúlnak ténylegesen akkor megvan mivel újítom fel a kissebbik konfigomat. Ryzen 7 1700X tetszik 8/16 tetszetős ez az összeállítás már várom hogy mi sül ki belölle. Hajrá AMD!
0
0
0
0
no avatar
Tényleg ki került amit linkeltem! 😃 Szerintem az I5-6500 helyet inkább 6 magos 12 szállas Ryzen 230 dollárért jó választos volna! Érdemes kicsit várni 😀 Olyan játékba mint mondjuk Mafia 3, esetleg Watch dogs 2 tuti verni a 12 száll a Skylake 4 magját.
0
0
0
0
no avatar
konzajit Az i5 6500 ára is másfélszeres, tehát ugyan olyan az arány.
0
0
0
0
konzajit avatar
ItachiOne remélem tudod hogy a magyar ár a 1,5-szerese lesz
0
0
0
0
no avatar
i5 6500-at akartam venni, de ezeket az árakat meglátva komolyan elgondolkodom, hogy amd-t vegyek inkább.
0
0
0
0
Sztrelok avatar
Jézusom ez zsinórban már a 3. AMD hír 😆. De jó látni hogy végre (remélhetőleg) dobbant az AMD. Amúgy nem kéne lennie egy sima 1400-nak is ha már van 1400X ? Kicsit fura.
0
0
0
0
x420NoScoPEr avatar
Eléggé érdekes... majd megnézem ha kijönnek és hátha veszek egyet! 😃
0
0
0
0
Propy avatar
Jó árban vannak 😃 1100 pont jó is lesz 😃
0
0
0
0
Arnybiro avatar
Én is nagyon gondolkozom rajta, hogy egy AM4-es alaplapot meg egy Ryzen procit dobok bele a gépbe. Úgyis most akarok alaplapot cserélni, de akkor így várok még egy kicsit, hogy alakul az itthoni ára, és inkább azt veszem meg.
0
0
0
0
gaborw avatar
Akkor jöhet egy Ryzen 7 1700X-a gépembe! 😉
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció