Menu
Gépigény Google+ profilja
Gépigény Google+ profilja
Gépigény Google+ profilja
Gépigény Facebook profilja
Hamarosan büntetést fizethet az Intel
Szerző: eleminator, 2009. május 12., hír

A Reuters értesülései szerint az Európai Bizottság (EB) szerdán dönthet a világ legnagyobb chipgyártójának szankcionálásáról, valamint azokról a változtatásokról, amelyeket az uniós vezetők által csak "csupasz" versenykorlátozásnak nevezett magatartás miatt az Intelnek végre kell majd hajtania.
Arról egyenlőre nem értesültünk, hogy mekkora összeg lesz, de gondolom emlékezetes még a 2004-es büntetése a bizottságnak a Microsoft felé. Akkor a kiszabott összeg 497 millió euró volt (megközelítőleg 139 milliárd forint).
Az Intel elleni vád két esetről szól, hogy árengedményt adott számítógép-gyártóknak azért, hogy korlátozzák, vagy teljes mértékben kizárják az Advanced Micro Devices (AMD) chipjeinek felhasználását, valamint arra ösztönözött kereskedőket, hogy kizárólag az Intel alkatrészeivel szerelt gépeket árusítsanak. A másik ügyben azt kifogásolja a bizottság, hogy az Intel azért fizetett gyártóknak, hogy elhalasszák vagy teljesen hanyagolják az AMD-chipekre épülő termékek piaci bevezetését.
A vádban az is szerepel, hogy az Intel, már 8 éve folytatja ezt a magatartást. Amint értesülünk az összeg mértékéről, illetve esetleges szankciókról, rögtön beszámolunk.

Ajánló
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 29
no avatar
2009. 05. 13. 19:20:35
#
mostmar hogy utana neztem a dolgokank en is azt kell hogy mondjam hogy az intel megerdemelte a buntetest,azert olyan dragak az intel procikXDXDhogy zsebeljenek be minel tob penzt,hogy fizesek le a cegeket hogy az o procijukra legyen optimizalva a jatek vagy progi vagy barmi.
Holey avatar
2009. 05. 13. 19:05:49
#
Nekem az a véleményem hogy megérdemli az intel amit kap! Az AMD tényleg le volt maradva, de a Dragon platformjával tehát a Phenom II, és az Athlon II vel eléggé felzárkozott. És az árai is sokkal jobbak mint az intelnek... Ezért nem fogok intel-t venni... És az intelek sem azért olyan drágák mert olyan jók, hanem azért hogy legyen miből lefizetni a gyártókat...
no avatar
2009. 05. 13. 18:56:34
#
eliminator,igazad van,bar akarmenyire is nem tetszik,be kell valanom hogy igazad van,bar en Intel parti vagyok,de sokszor gondolkodtam azon hogy ataljak AMD-re,eloszor is a nagy ar kulonbseg miat,masodszor pedig a teljesitmegny miat,egy 2 magos 3ghz-es intel proci ugyan azt a teljesitmenyt tudja nyujtani mint egy 2 magos 3ghz-es AMD,es nem nagy a kolnbseg csak ar kulonbseg van koztuk.amugy tetszet az a hazas pelda;)
no avatar
2009. 05. 13. 18:50:32
#
Válasz B-dogg hozzászólására:Nem mindenki születik milliomosnak!

Eleminator: Teljesen igazad van, a házas példa tetszett! ;)
2001-től csinálja ezt az Intel, gyerekek tessék belegondolni, hogy ez mivel jár!
eleminator avatar
2009. 05. 13. 18:46:21
#
Egy kicsit felháborítónak tartom az Intelesek fölényeskedését. Megvallom az őszintén én AMD pártibb vagyok. De el kell mondanom valamit, 486 DX66 óta van gépem, volt PI-es, PII-es, PIII-es, PIV-es és vele megegyező AMD. Hol S3, hol Riva, hol Voodoo gyorsítom, Hol Nvidia, hol Ati kártyám volt! Most ezek fejlődésébe nem megyek bele. Az Intel Kicsit előbb kezdte meg a pályafutását, mint az AMD.
Ahogy mazsy is említette ez egy kicsit komplexebb dolog. De az Intel régóta csinálja ezt a szabad piacgazdasághoz nem illő dolgot, hogy ne legyen ellenfele. Lefizet játék és szoftverfejlesztőket kis és nagy kereskedőket, importőröket és miegymást. Ez pedig nem csak etikátlan, hanem a jelenlegi nemzetközi szabályozásokat tekintve törvénybeütköző. Innentől kezdve nincs mondanivalóm, csak annyit üzennék a beképzelt Intel fun-oknak, hogy mivel a világban durván 70-30 %-os az arány piaci részesedésben, együnk egy próbát:
Adott területen, azonos feltételek mellett egy telekre építsünk házat, s rendezzük be, Az Intelesek kapjanak 3 milliót, az AMD-sek kapjanak 7 milliót! Kérdés, melyik ház lesz szebb, jobb és felszereltebb??? (s az arány nagymértékben köszönhető az illegális működésnek)
HMM???
Várom azt a napot, mikor az Intel pártiak szívárognak majd át a másik processzorokhoz, eljön ez az idő, mert ha lassan is, de az AMD és befektetői bizodalmasak és egyre szélesebb körben szivárognak be a PC piacára, illetve a hosszútávú fejlődése folyamatos nővekedést mutat, annak ellenére, hogy az Intel nem megengedett eszközökkel próbálja a maga malmára hajtani a piacot, s az ő termékeinek támogatására épüljenek a dolgok!
no avatar
2009. 05. 13. 17:14:21
#
Válasz gixivo hozzászólására:Az i7-ről annyit, hogy akkor mond, hogy le van alázva az AMD, mikor meg tudod venni az i7-et!
Összehasonlításképpen:
Az AMD csúcsa most a Phenom II 955, ami 70000FT-körül mozog, az Intel csúcsa az i7 965 Extreme, ami 270000FT-körül mozog!
Tedd fel magadnak a kérdést!
Megér neked + 200000FT-ot a 20%-os eltérés?
no avatar
2009. 05. 13. 17:03:20
#
Válasz gixivo hozzászólására:ez igaz az Intel mindig jobbakat csinalt mint az AMD,amugy az AMD a Phenom 2el valaszolt az i7re,es egyes tesztek alapjan eleg jol megy az uj Phenom 2es proci,szal az AMD sem hagyta el magat teljesen.Amugy nem volt szep az Inteltol egy ilyen ugy.
gixivo avatar
2009. 05. 13. 16:57:09
#
Intelnek mindig is jobb procijai voltak, és mindig is jobbak lesznek.
Furcsa, AMD miért nem tud válaszolni a Core i7-re?
Hát szégyen, de az Intel jól bealázta az i7-el az AMD-t. :)
Nedadam avatar
2009. 05. 13. 14:51:08
#
jol megérdemli az intel hogy ijet követtet elXD amd foreverB)
no avatar
2009. 05. 13. 14:44:01
#
ez nem igazsagXDXDazert mert lefizete oket na ne mar ez tok hulyeseg
levi27 avatar
2009. 05. 13. 14:29:27
#
Válasz mark513 hozzászólására:

nem az intelre gondoltál az ati alatt? am köze nincs az atinak meg az intelnek egymáshozXD
Rottweiler avatar
2009. 05. 13. 14:13:34
#
mivan? az AMD meg az ATI az ugyan az! vagyis ATI már nincs is, AMD a neve! nem előzi le az AMD az ATI-tXD
mark513 avatar
2009. 05. 13. 14:07:53
#
Az ATI sztem jobb.
Nekem is az lessz. (kb még 2 hét új gépig.)
Egyenlőre jobb
Sajnos ahogy elnézem nemsokára felér a szintjére az AMD.
kb 2009.Végére egy szinten lesznek (úgyhogy az ati is fejleszt közben)
és valahol 2010-11 körül megelőzi fejlesztéseivel az AMD AZ ATI-t.
(Sajnos mert én is ATI-s vagyok.)
eleminator avatar
2009. 05. 13. 13:44:58
#
Ahogy a cikkben is irtam beszámolok a büntetés mértékőrél szerdán tehát ma:
Az egyesült államokbeli Intel Corp. társaságnak 1,06 milliárd eurós(megközelítőleg: 296 milliárd forint) bírságot kell fizetnie az Európai Bizottság (EB) döntése értelmében az uniós trösztellenes szabályok megszegése miatt.

Az Intelt korábban már büntették meg Koreában, folyik ellene eljárás Japánban és az USA-ban is.

Levi27-nek: Az árak nem biztos, hogy nagy mértékben érinteni fogja, max a fejlesztésektől von el, ha megszorul!
levi27 avatar
2009. 05. 13. 13:44:53
#
bazz felmennek majd a procik árai mert az intelnek a büntetést kel fizetni az amd meg feszít és drágít;-(
Rottweiler avatar
2009. 05. 13. 13:09:55
#
ezt megérdemlik, úgyse mennek csődbe, akkor meg had fizessenekXD
biggdogg avatar
2009. 05. 13. 10:35:11
#
ugy kell nekik !! legyen tiszta verseny! s plusz ha az AMD helyre jon akkor az Intel megint nezheti magat ...
i_adrian avatar
2009. 05. 13. 09:21:41
#
hát ez van! pénzük van elég!
Sludgecore avatar
2009. 05. 13. 06:13:31
#
Ne csodálkozzatok! Szerintem minden nagyobb cég így csinálja. Ez csak természetes.
Tamas76 avatar
2009. 05. 13. 05:47:05
#
Húú de jó!XD
Bazsa94 avatar
2009. 05. 13. 05:46:42
#
az intel "csalás"nélkül is veri az amd-t:D:D:D...na jó nem is biztos:)
VektorGR avatar
2009. 05. 12. 21:56:03
#
Válasz zelcsi hozzászólására:
Az biztos :D
zelcsi avatar
2009. 05. 12. 21:34:23
#
csikk zsebböl kifizetik!
thug85 avatar
2009. 05. 12. 20:52:06
#
Én sem félek attól, hogy ez hazavágná az Intelt, de ez azért elég meleg! Megérdemlik, hogy jól lehúzzák őket! Hozzáteszem én pártatlan vagyok, de az ilyet gusztustalannak tartom!
Core2 avatar
2009. 05. 12. 20:38:31
#
Ami ugye az intelnek nem probléma
pomrum avatar
2009. 05. 12. 20:38:02
#
Annyira ez talán nem fogja csődbe vinni. megvana piaci fölénye hogy egyfajta zsarnok magatartást tanusíson továbra is.8-)
thug85 avatar
2009. 05. 12. 20:37:02
#
Gyönyörű mondhatom! Ehhez pofa kell! Meg tömött bankszámla.:)
Core2 avatar
2009. 05. 12. 20:35:32
#
Ezt jól elintézte az intel...most is megszabaditják a céget néhány száz millió eurótól
plakat2 avatar
2009. 05. 12. 20:32:27
#
na ez sem rossz! de mért nem lehet "tisztán kereskedni", hanem leszorítani a másikat!
Szavazás
Szoktál videós játékteszteket készíteni vagy nézni?







Szavazáshoz be kell jelentkezni