Folyamatosan csökkennek a PC-eladások

Szerző: xoki | 2017. July 17. | hír | 42 hozzászólás

Továbbra is lefelé mozdulnak a PC-piac eladási mutatói, ahogy az a 2017 második negyedévének elemzéseiből is kiderül.

A Gartner elemzése alapján összesen 61,1 millió globális szállítmány indult útnak, amely 4.3%-os csökkenést jelent a tavalyi évhez képest, ugyanebben az időszakban. Azt is fontos megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy 2007 óta ez a legkisebb mennyiség egy negyedévben, ráadásul a Mac sem volt annyira kelendő, mint ahogy az lenni szokott. A HP és a Dell mindezek ellenére növekedést könyvelhetnek el. A Gartner adataiból kiderül, hogy a HP 12,7 millió példányt adott el, amely a piac 20.8%-át jelenti. A Dell esetében 9,6 millió példányról van szó, amely a piac 15,6%-át jelenti. Rajtuk kívül mindegyik gyártó csökkenésre figyelt fel.

Az elemzések magukba foglalják az összes asztali számítógépet, laptopot és például a Microsoft Surface is beletartozik, de nem szerepel az adatok között a Chromebook vagy az iPad. Fontos megjegyezni, hogy jelenleg a játékra szánt hardverek jól teljesítenek, főleg most, miután az AMD ismét visszatért a piacra.

Hozzászólások: 42
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
plutonium avatar
Beszélgettem a haverjaimmal arról, hogy mi éri meg jobban: a PS4, az Xbox vagy a PC. Mindig az a válasz, hogy a PC, mert arra warezzel vagytorrenttel lehet letölteni játékokat. Kíváncsi lennék ha egyszer terveznének és kiadnának egy játékot PC-re, akkor is ezt mondanák-e. 😕
0
0
0
0
ichigo23619 avatar
nem értem mit csodálkoznak azon hogy csökken az eladás.

1.ok HORROR ÁRAK
2.ok Egyszer költ az ember gépre de akkor sokat hogy 5-6 ÉVig bírja.
3.ok Folyton bővíteni kell és az sok pénzt visz el.
4.ok ez MAGYARORSZÁG-ra vonatkozik. Sokaknak nincs rá PÉNZük mert minimálbér vagy az alatt keresnek. a magyar minimálbérrel az ember KITÖRÖLHETI A SEGGÉT.
5.ok sokan szeretik a KONZOLt mert azt nem kell bővíteni és már nem sok árkülömbség van a pc és konzoljátékok között.

nagyjából ennyi volt tömören fogalmazva.
0
0
0
0
💬 1
csibeszke37 avatar
@ichigo23619: Tökéletesen megfogalmaztad a lényeget!
0
0
0
0
kornel244 avatar
Az a baj hardver árak is úgy le vannak szállva 😳 Még mindig féleb van a játékos gépem és egyre többet gondolkodóm azon lehet inkább le kellene adni és kellene vennem egy konzolt ilyen árak mellet... 😊
0
0
0
0
💬 3
Kemy avatar
@kornel244: Brutál árak vannak az tény. Minap poénból összeraktam egy konfit és 180K-ban álltam meg (i5, 8GB ram ilyesmi, szal semmi xtra). Mivel csak játékra kéne így komolyan elgondolkoztam egy konzolon is, mert az fél (max.) áron kijönne....
0
0
0
0
santakigyo avatar
@Kemy: Mindig is drága volt.Persze nálunk ami nem átlagos az mikor volt olcsó???Valahogy minden téren tudjuk utánozni a másikat csak épp a munkáért kapott lóvét ami a lényeg,az nem kerül sose utánzásra.
Így ha az ember venni akar egy értelmes nem átlagos készüléket mindegy miből(PC,tv,stb) akkor az igen csak elgondolkozós téma.
Aztán csodálkoznak ha az ember alternatív források után kutat.Ami persze megint a statisztikát csökkenti eladás szempontjából.
0
0
0
0
Viktorinho avatar
@Kemy: 180k-ban állt meg? Nekem csak a proci,alaplap,és a memória került 160k-ba kb.
0
0
0
0
santakigyo avatar
A játékra szánt hardverek jól teljesítenek ez áll a cikkben.Ebből azt is ki lehet olvasni,hogy sokan alkatrészekből rakják össze.
Nem tudom lehet butaság,de nekem ez jött át ebből a mondatból.
0
0
0
0
kharon avatar
Mi is raktunk össze irodai valamint gamer pct a foxconn-ba de ott mostanság az irodai gépek kihalásban vannak és a gamerre koncentrálnak és új Acer Predatort akarnak csinálni I9-el. Csak így bele gondolva, hogy egy műszakra mennyi gép szerelést terveznek szerintem nem lesz annyi ember aki azokat meg veszi mert olyan drágák. Mert hát amit bele pakoltunk pl; vga, proci és táp ami jó benne a többi kuka főleg az alaplap ami szerintem nem tartozik a gamer lapok közé.
0
0
0
0
💬 2
Mesterlovesz avatar
@kharon: gamer gépet i9 el, ami 1000$ ért szarabb játékokban, mint az i7? Látom ott is értenek hozzá! 😃
0
0
0
0
kharon avatar
@Mesterlovesz: Sok hiba akad az Acer predatorokban mert kevés hely nagy vga vagyis hosszú, magas torony hűtő körülötte kevés hely feszülő alkatrészek. Ezek csak az alaphibák. Alkatrészekben meg ennél több van.
0
0
0
0
TrapCard avatar
Mert az emberek végre nem büdös kockák akarnak lenni!! Kappa *szarvicc
0
0
0
0
💬 6
Dwayne26 avatar
@TrapCard: Szólt a kocka!! 😎

Manapság szerintem mindenki gépezik mindenki játszik akkor most minden gépigényest is le büdös kockázol amikor Te is itt vagy gondolom jó pár éve.Manapság szerintem nem gáz aki kocka, mert tényleg mindenki gépezik. Aki ebből él nehogy már annak legyen rossz, mert le büdös kockázzák az emberek akik ebből élnek meg vagy sokat vannak a gép előtt. Akkor aki bulizik meg részeg meg azt sem tudják hol voltak tegnap az még a mai szánalmas napig is bezzeg menőség..
0
0
0
0
Vigilante avatar
@Dwayne26: Sajnos én mind a kettőt csinálom. 😂
0
0
0
0
TrapCard avatar
@Dwayne26: Mondtam csak szar vicc én is itt ülök nincs is ezzel semmi gond 😃 Inkább azokkal van gond akik szerint ez baj.
Ennek örömére menjünk el az Anikó show-ba hogy ő megmondja nekünk hogy függők vagyunk. *szarvicc 2
0
0
0
0
Kimi no Na wa avatar
@TrapCard: És meg is mondaná. *nemvicc 😃D
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
Oké, hogy pre-built PC ket viszonylag kevesen vesznek, de ebben a statisztikában benne vannak a laptopok is. Szóval nem azért van csökkenés mert mindenki magának rakja össze. Szerintem ez egyszerű közgazdaságtan: ha a Marshall kereszten eltolják a kínálati görbét, akkor nyilván a hozzá tartozó kereslet kisebb lesz. Magyarul, ha ugyanazt a cuccot drágábban adják, kevesebb vevő lesz, nem nagy matek. 😃
0
0
0
0
Krissz avatar
Ezek csak a brand gép eladásokra vonatkoznak ha jól látom, viszont az emberek 90% ha PC-t vesz akkor nem komplett brand gépet fog venni, ha csak egy picit, is ért hozzá, inkább saját magának egyénileg válogatja össze a hardverelemeket.
Mivel az teljes mértékben testreszabható, míg a brand gépek nemigazan.
0
0
0
0
💬 3
batmanvok0021 avatar
1: ***ott drága lett a PC-s ipar! csak az teheti meg magának a PC-t aki jól keres! felsőbb kategóriás gamer PC-re gondolok itt!
2: az a nagy büdös helyzet fejleszteni se érdemes minek a mai játékoknak mondjátok meg megéri? most őszintén? tele selejt semmire való optimalizálatlan bughalmaz konzolport szarokkal még a NASA gépén is akadna lehet neked akármilyen erős géped ha a játék van szarul megírva na most ezek után én már semmin se csodálkozok!
3: én példa egy 7 éves gépen játszadozok a mai játékokkal vígan de ami olyan az persze hogy nem megy mert egy optimalizálatlan genetikai selejt konzolport foshalmaz azért nem megy rendesen vaaaagy el se indul! nem egy nem kettő játékkal találkoztam mostanság ami ilyen volt mert szarul lett megírva PC-re!!!!!!!! rohadt mocskos konzolport foshalmaz! el van hanyagolva a PC olyan mintha le szarnák csak adjuk ki ide is a játékot a többi meg le van szarva!!!!!!!!!!

szóval ezek után mit várnak? meg se éri már lassan fejleszteni gépet de még venni se újat!!!!!
0
0
0
0
💬 7
Rockos avatar
@batmanvok0021: Hé haver, inkább dobj be egy Snickerst!
0
0
0
0
bukta2 avatar
@Rockos: Szólj hozzá...😂😂😂😂😂😆😆😆
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
@batmanvok0021: Nehogy eret vágj magadon!
Amúgy ha eredeti játékkal játszol ott orvosolják a hibákat.
0
0
0
0
no avatar
@NE0NFACE: Attól hogy eredeti az semmin nem változtat mert ugyan úgy megjelennek a frissítések különböző oldalakon. A konzol port szutykokon nem változtat semmit, de nem mondtam újat.
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
@LordSzalko: A Metro Last Light volt az utolsó amit letöltöttem a netről!
Frissítettem "különböző oldalakról" azt a végén majdnem elégette a 2 db gtx 680-as kártyát. Aztán megvettem és minden baja el múlt! Egy kártyával is ment rendesen. Ennyit arról, hogy nincs különbség!
0
0
0
0
hursandani4002 avatar
@batmanvok0021: batmanvok0021:teljesen egyet értek veled.Hiába próbálok ki bármilyen játékot,mind optimalizálatlan szar.Például a Batman Arkham Knight 1évig az volt.
0
0
0
0
Sztrelok avatar
@batmanvok0021: NE van olyan játék ami nem egy 7 éves PC-n?? Végén még beszarok 😲 De csak hogy kedves legyek az optimalizálással kapcsolatban egyet értek és erre az megoldás hogy NEM a megjelenés napján hanem mondjuk 1-2 hónap múlva vagy amikor már fórumokon meg különböző dark webes hírportálokon elismerik hogy már jó akkor veszed meg.
0
0
0
0
Hami avatar
Egyre többen jönnek rá hogy a felét éri meg az ilyen előre összerakott gép, a másik fele a márkanév...
0
0
0
0
KalmarErik avatar
Samsung eközben meg röhög a PC gyártók pofájába.
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
nyilván csökkennek ilyen videókártya árak mellett
0
0
0
0
💬 8
Zoli73 avatar
@MC MaRcI: Na meg a ramot se hagyjuk ki a sorból!
0
0
0
0
psypunk avatar
@MC MaRcI: Én 172e.-ért vettem anno az EVGA 8800GTX-em, 2007 januárjában...rá 9 évre 200e.-ért a mostani 980Ti-t...nem mondanám, hogy ez nagy áremelkedés (lásd: kenyér, tej, cigi, sör...gyakorlatilag minden 4x-5x annyiba kerül mind akkor)
Inkább a konzolok és mobil eszközök nagymértékű elterjedésének köszönhető ez, no meg az egy kaptafára készült unalmas, ötlettelen, pénzhajhász játékoknak. 😕
Miért venne bárki is 300-500e.-ért (vagy 1.5 millióért...tök mind1) egy pc-t, ha nincs egy értelmes cím amivel játszhatna...szerintem sokan már úgy vannak vele, hogy inkább egy konzol porosodjon a polcon 100e.-ért, mint egy kihasználatlan pc 500e.-ért.
Én konkrétan megbántam, hogy összeraktam a mostani pc-m...ha havi 10 órát játszom rajta/vele, sokat mondok...és gyanítom sokan vannak ezzel így...eladni nem akarom, mert sokat buknék rajta, így legalább jó pár évig kiszolgál a hétköznapokban...de ha e-felett is eljár az idő, biztos, hogy nem lesz utódja. 😞
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
@psypunk: Eléggé besavanyodtál! Lehet, hogy te nem találod meg a nagy címeket vagy már nem élvezed a játékokat, de igen is vannak nagyon élvezetes gamek a piacon. Csak a Bf 4 el 1500 órát játszottam! Ez csak 1 a sok közül! GAMING FOREVER!
0
0
0
0
Kimi no Na wa avatar
@NE0NFACE: Itt nem a nagy cimek a lényeg. Lehetnek bármilyen hiresek egyes játékok, ha egyes embereket nem foglal le. Ez is, mint minden más: Emberfüggő. Ki hogy látja a játékok világát. Valaki néha-néha játszik egyes játkokkal, ami tetszett neki, mások meg, ha tehetnék folyamat a gép elött ülnének. (Én ebbe a kategóriába tartozom). Én úgy vagyok ezzel, ha tehetném akkor folyamatosan a gép elött ülnék, bármennyire is szégyen vagy sem mások látásmódjában. Bár hozzáteszem, hogy szinte mindig a gép elött ülök, mert mikor nincs más dolgom, és végeztem a munkával akkor mást sem csinálok csak animéket nézek és játszom. Mondhatjuk, hogy én abba a kategóriába tartozom, aki egyáltalán nem bánta meg azt a pénzt amit a gépébe fektetet/ és fog. Én márciusban vettem meg a számitógépemet, á-tól cettig, 500.000 forintért ("Csak" a számitógép), és ha a belsejét még nem is, de a körülötte folyamatosan próbálok alakitani, hogy még jobban tetsszen.
Játékok terén nem mondanám hogy olyan játékokkal játszom ami igazán kihasználná a jelenlegi gépemet (Gondolok itt a kedvencemre, az Overwatch-ra) Mellette néha előkapom a GTA V-öt, Metro Last Light/2033 illetve League of Legends. De mondhatni hogy inkább a jövőre épitettem mint sem a jelenre. Fognak olyan játékok jönni ami később igen csak kihasználja a gépemet (Főleg ha nagyobb felbontásra váltok)
De most beláthatjuk, hogy a bányászok annyira megemelték a "létfontosságú" alkatrészeket a számitógépekbe, hogy sokan igen elgondolkodnak rajta, hogy megéri e.
Szó mi szó, ez is mint sok minden, látásmódtól függ.
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
@Kimi no Na wa: Ezt mondom én is! Amikor nem megy a játék, akkor más hobbit kell keresni!
Nálam (meg nálad is, ahogy olvasom) ez már szenvedély.Azt, hogy megéri-e? Az szerintem ez csak a lehetőségektől függ.
0
0
0
0
no avatar
@NE0NFACE: Amiről beszélsz azt mindenki maga válogatja. Nekem pl a BF ugyan olyan évente kiadott divat játék mint a COD. Az meg hogy ki mennyit játszott egy adott játékkal pláne nem mérvadó.
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
@LordSzalko: Írhattam volna Witcher 3-at is. Van sok jó és sajna nagyon sok rossz játék is. Amikor már egyik sem jó vagy inkább már nem élvezed egyik játékot sem, akkor ott már más gond van....
0
0
0
0
no avatar
@psypunk: Néhány hónappal ezelőtt szerintem egy relatív erős gépet simán össze lehetett rakni 270 ezerből.Az enyém speciel annyiba került,ugyan az ssd-t kispóroltam belőle és csak 8 gb ram van benne,de eddig gond nélkül maxon ment minden,amit eddig próbáltam.
Régen elég konzol párti voltam,de amióta ezek az új konzolok vannak,azóta inkább a pc felé húzok,mert mégis csak több mindenre lehet használni,például munkára,játékra,filmnézésre stb.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció