Menu
Gépigény Google+ profilja
Gépigény Google+ profilja
Gépigény Google+ profilja
Gépigény Facebook profilja
Érkezőben a hatmagos Opteronok
Szerző: pomrum, 2009. június 04., hír

Az AMD évek óta most először áll majd elő olyan fejlesztésekkel, amelyek hónapokkal megelőzik az Intel hasonló produktumait. A vetélytárs most új mobil chipeket mutat be, emellett újabb gyártósort tervez.

Az AMD hivatalos közleményéből kiderül, hogy a cég gyakorlatilag készen áll az új 45 nanométeres, hatmagos Opteron szerverprocesszorok piacra dobására. Ezek jócskán megelőzik a rivális hasonló próbálkozásait, hiszen elsőként lesznek elérhetők a négy-, illetve nyolcprocesszoros rendszerekben, míg az Intel által javasolt Nehalem-EX chipek egyelőre csak a kétprocesszoros szerverekben alkalmazhatók.

A páros kisebbik tagja igyekezett minden lehetséges módon növelni fejlesztései teljesítményét, ez szerintük 30-40 százalékkal lesz nagyobb, mint a korábbi Opteronok esetében. Érdekes újításnak számít a HyperTransport Assist, amely lehetővé teszi az egyazon szerverben szolgálatot teljesítő processzoroknak harmadszintű gyorsítótáraik bizonyos részeinek megosztását, így a cég szerint 30 százalékkal csökkenthető a processzorok közötti belső kommunikáció és az ehhez használt sávszélesség. Az új processzorok szokás szerint a 2000-es, 4000-es, illetve 8000-es sorozatok tagjaiként érkeznek, az 8435 2650 dollárt, a 2,2 GHz-en futó 2427 pedig mindössze 455 dollárt kóstál ezer darabos tételekben.

Az Intel ezzel egy időben új mobil processzorokat jelentett be, mégpedig az alábbi példányokat: Core 2 Duo T9900, P9700, P8800, valamint Pentium SU2700. A Core 2 változatok órajele 3,06, 2,8 és 2,66 GHz, az FSB egységesen 1066 MHz, a másodszintű gyorsítótár 6 és 3 MB, a jellemző fogyasztás pedig 35 és 25 watt - áruk 530 és 241 között mozog. A Pentium chipet ultravékony laptopokba szánják, órajele mindössze 1,3 GHz. A processzorok mellé egy új chipkészlet is társul, ez az Intel GS40 lesz.

A processzorgyártóhoz kapcsolódó hír, hogy egyes források szerint egy új gyártósor felépítését tervezik, mégpedig Izrael déli részén. A költségek elérik majd a 2,5 milliárd dollárt (az EU nemrég 1,5 milliárd dollárra büntette őket), a sorozatgyártás pedig 2012-ben indulhat be.

Ajánló
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 14
thug85 avatar
2009. 06. 05. 18:25:11
#
Ez a kép a Jülichi Szuper-számítástechnikai Központ! Itt egy másik cikk róla:http://www.erdon.…6-03294808
Nem hiszem, hogy ez telekom szoba lenne!:) Bár kitudja!
Kmisi99 avatar
2009. 06. 05. 18:12:15
#
ez az infománia hol van tvben? és mikor?
pomrum avatar
2009. 06. 05. 18:05:54
#
Ez egy telekom szoba. A t-com és más nagyobb kommunikációs cégeknél van ilyen leginkább.
pomrum avatar
2009. 06. 05. 11:41:35
#
Válasz kefir hozzászólására:
Nem feltétlen a méretére illetve közvetve arra is érthették. Én ugyan nem láttam a műsort de ha tényleg ez a második legnagyobb gép akkor nem egy normál gépet hanem egy infó terminál komlexumt keel elképzelni amiben gondolom sok négy vagy 8 magos proci lehet. Bár azért a 180.000 soknak tünik még igy is inkább csak 180.
dave500 avatar
2009. 06. 05. 11:40:11
#
Válasz thug85 hozzászólására:Én néztem volna csak becsicsikáltamXD
no avatar
2009. 06. 05. 11:36:26
#
Válasz thug85 hozzászólására:
Gondolom méretre értették! :)
eleminator avatar
2009. 06. 05. 07:41:20
#
Válasz pomrum hozzászólására:
Ez így van! s jó pár évvel ezelőtt járnak!
pomrum avatar
2009. 06. 05. 07:13:23
#
Az a helyzet hogy a hadügy a tudományos cégek stb már évek óta használják a mai közhasználatu technológiákat.
thug85 avatar
2009. 06. 05. 07:04:11
#
Nézte valaki éjjel az infomániát? Abban egy 180.000 magos számítógép volt. Azt, hogy mire használják arra sajnos már nem emlékszem, de erre a számra felkaptam a fejemet. Állítólag ez a második legnagyobb számítógép.
pomrum avatar
2009. 06. 05. 06:58:24
#
Nem tudom miért szólja le mindenki, Core2 vagy más aki már használt servert az tudná ezt értékelni.8-)
Tamas76 avatar
2009. 06. 05. 06:19:27
#
Minek? A nagyvállalat szervereinek!
eleminator avatar
2009. 06. 04. 17:59:30
#
Ez időszerű volt már! Az ütemterv miatt!
i_adrian avatar
2009. 06. 04. 17:05:58
#
hát ezaz,minek 6 magos proci?
levi27 avatar
2009. 06. 04. 17:04:35
#
most minek ez a sokmagvas proci?:ÐXD
Szavazás
Szoktál videós játékteszteket készíteni vagy nézni?







Szavazáshoz be kell jelentkezni