Bemutatták az új Need for Speedet

Szerző: xoki | 2017. June 02. | hír | 69 hozzászólás

Az EA és a Ghost Games lerántotta a leplet a közelgő Need for Speed játékról. A hivatalos bejelentés már régebben megtörtént, de ekkor csak néhány információt kaptunk. Most viszont többet elárultak az idén érkező játékról, ráadásul az első hivatalos trailert is közzétették.

Az új rész a Need for Speed Payback címet kapta, amely november 10-én fog megjelenni, és az EA szerint olyan játékmenettel rendelkezik, amelyet még nem láthattunk a széria történetében.
Lekerül a játékosok vállára nehezedő nyomás, ami a versenyek megnyerését illeti, és inkább a kinézetre, vagyis a személyre szabhatóságra fókuszál tuningban és a vizuális megjelenésben egyaránt. De természetesen versenyeket is lehet majd nyerni, csak a játék úgymond nem büntet meg ha mégsem mi haladunk át elsőként a célvonalon.

További információ itt található.

Need for Speed Payback
Need for Speed Payback
Need for Speed Payback
Megjelenés: 2017. November 10. (PC)
Műfaj: Akció, Verseny
Fejlesztő: Ghost Games
Hozzászólások: 68
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
ahbar avatar
Kíváncsian várom mit tudnak kihozni belőle, az utóbbi pár rész nem volt valami nagy durranás...
0
0
0
0
tivike avatar
Jobb oldalt az egy átépített trabant? 😲 Mármint indítás előtt a video kezdőképén.
0
0
0
0
💬 1
SuperPuma avatar
@tivike: Szerintem az egy Ford Customline..vagy Chevrolet Bel Air
0
0
0
0
davejam avatar
<3 remélem a gépen majd futni fog 😀
0
0
0
0
gamerINSANEdad avatar
Reméljük,hogy az út sem fog eltűnni a seggünk alól.. Ugye, kedves fejlesztő nénik és bácsik?? 😊
0
0
0
0
SDavid1997 avatar
Jó lesz, és nekem tetszik, hogy csökken a ránk nehezedő nyomás, hisz legalább nem húzza fel az agyunkat ha nem sikerül átvinni sokadszorra, és elvégre szórakozásra és pihenésre találták ki ezeket a játékokat így pedig adott lesz a lehetőség 😀 emlékszem régen most wantedbe mennyit idegeskedtem 😃 sokszor nem ment át néhány pálya 😃 itt talán nem lesz ilyen. Kérdés a gépigénye
0
0
0
0
💬 4
MC MaRcI avatar
@SDavid1997: lehet idegeskedtél de annál nagyobb volt az öröm mikor sikerült nem?
0
0
0
0
R3dLinE avatar
@SDavid1997: Nekem pont az tetszett hogy nyerni kellett. Így semmi kihívás.
0
0
0
0
reszler112233 avatar
@R3dLinE: Nem vagy vele egyedül. Én pont ma kezdtem el újra játszani a 2005-ös Most Wanted-el. Nem is tudom hányszor akasztottam már ki, de még most se unom. Igaz néha csinál furcsaságot, de én már hozzászoktam.Spoiler!
Van 900 méter előnyöm aztán egyik pillanatról a másikra csak 200, pedig padlógáz és hiba nincs menet közben.
0
0
0
0
SleepingGamers avatar
@SDavid1997: Pont barátom csinál egy vigigjátszást a Most Wantedből.Ha kedvetek tartja kukkancsatok be egy pillantásra.
0
0
0
0
Janko95 avatar
Nekem erről a videóról a legelső Halálos iram ugrott be 😆
0
0
0
0
Takashi avatar
@gamerINSANEdad: Azért szerintem egy kezeden megtudod számolni, hogy mennyi NFS játék játszódott éjszaka. Annyira nem nagy ugrás. 😀
0
0
0
0
R3dLinE avatar
"Lekerül a játékosok vállára nehezedő nyomás, ami a versenyek megnyerését illeti," Most ez komoly? Ezért élvezetes, hogy nyered a versenyeket, és kapod a kocsikat, tuning alkatrészeket. Erre úgy néz ki nem is kell nyerned akkor is kapod? Nekem ez nem jön be...
0
0
0
0
💬 2
SuperPuma avatar
@R3dLinE: Az undergroundban szerettem azt, hogy minden verseny előtt megkérdezte a nehézségi szintet. Hardon majd dupla annyi pénz járt. Volt értelme hardon nyomni 😆
0
0
0
0
no avatar
@R3dLinE: Szerintem ezt úgy érti hogy már verseny közben megtudod állítani ha pihenni akarsz, vagy valami más dolgod van.
0
0
0
0
Bleach avatar
totál ugyanaz az össze nfsh|t egyre megy, csak minél újjabb annál szarabb
0
0
0
0
bukta2 avatar
Szerintem tök hangulatos lett a story! Kíváncsi leszek rá 😉
0
0
0
0
FekaRap avatar
01:04 wheelie confirmed 😎😎😎😎😎😎
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Maga a trailer gagyi, de a játék lehet még jó.
Ha tényleg színes és kicsit kötetlenebb játékmenetet ígérnek, akkor nem lesz ez rossz.
Csak legyen sok kocsi, régi és új egyaránt.

(Szerintem történetet nem is kellene bele erőltetni. Régi autós játékokban sem volt, mégis elvolt velük az ember)
0
0
0
0
PetroszOne avatar
Végreh ezaaz! 😀 Már nagyon várom basszus, ezt is a gyűjtemény közé tesszük 😀
0
0
0
0
sanyi236 avatar
Nem tudom, a trailer nem igazán fogott meg, de egy esélyt mindenképp fog kapni.
Én személy szerint egy olyan nfs játéknak örülnék ami Japánban játszódik, sz"rrá tuningolható JDM autókkal és egy legalább 200-as autó listával. A mountain road driftelés is nagyon adná szerintem, meglenne a maga hangulata. Remélem egyszer ilyen is lesz. 😊
0
0
0
0
GalenDragonay avatar
Nekem egyenlőre adja a hangulatot, a többit meg majd meglátjuk. Az már alapból jó jel, hogy egy 2 éves szünet után jelenik meg, az offline mód és az egyéb dolgok, amikkel kapcsolatban hallgattak a játékosokra meg csak tovább erősíti a reményemet, hogy végre kapunk egy jó NFS-t, 6-7 év után. 😆
0
0
0
0
💬 2
noPublicFG avatar
@GalenDragonay: Almát vágunk egyenlőre! A helyes időhatározó szó: egyelőre.
Peace
0
0
0
0
GalenDragonay avatar
@noPublicFG: Hupsz, tényleg, thx! 😶 😀
0
0
0
0
reszler112233 avatar
Már előre szidja sok mindenki a játékot. Mi értelme ha még meg se jelent, sőt egy értelmes hosszabb és részletesebb videó sincs róla.Én személy szerint a 15-öst a 10 órás trial alkalmából kipróbáltam, mégsem vettem még meg. Tetszeni tetszik, de az tény hogy gondol egyet és beesel a pálya alá, ezzel bukva a versenyt, visszatart a megvételétől. Amint jön róla valami hír, hogy ezt orvosolták, valószínű megvenném, de addig nem. És senki ne jöjjön azzal, hogy SSD kell alá, mert ne az legyen már, hogy egy 7200-as fordulatú normál HDD-n megtörténjen a hiba.
0
0
0
0
💬 5
atemi105 avatar
@reszler112233:
És senki ne jöjjön azzal, hogy SSD kell alá, mert ne az legyen már, hogy egy 7200-as fordulatú normál HDD-n megtörténjen a hiba.

Pedig én most pont azzal jövök. AAA játékokhoz ma már szinte kötelező az ssd.
0
0
0
0
GalenDragonay avatar
@atemi105:
Pedig én most pont azzal jövök. AAA játékokhoz ma már szinte kötelező az ssd.


Ezt mégis honnan szedted? Soha nem volt SSD-m, és ha lesz akkor is valszeg csak az OS-nek meg a főbb programoknak, max egy-két játéknak (egyenlőre). Mégis minden tökéletesen fut, új és régi játékok egyaránt, se a töltési időkkel nincs gond, se mással. Komolyan érdekelne a forrás, ahol ezt a nonszenszet olvastad, már ha van ilyen egyáltalán... 😜
0
0
0
0
reszler112233 avatar
@atemi105:
Pedig én most pont azzal jövök. AAA játékokhoz ma már szinte kötelező az ssd.


Ezt kérlek fejtsd ki bővebben, hogy miért is írod. SSD-vel max hamarabb be tudsz lépni a játékba.Ha elindult nem veszel észre különbséget.(Tudom mert van SSD-m.) Másik az, hogy haveri körömben pont a 15-ös NFS-el fordult elő hogy SSD-re telepítve is előjött a hiba.
No meg egy 500 GB-os SSD árán 1 terrás HDD-t kapsz, és egy 1 TB-os SSD árán akár 3 TB HDD-t.
0
0
0
0
gigazte avatar
@atemi105: Érdekes, hogy nálam ilyen "barbár" megoldással, minthogy mindig HDD-n futtatom a játékokat, eddig egy játéknál se éreztem magam hátrányban az SSD-vel szemben! A töltési időt lehet, hogy kicsit gyorsítaná, de egyébként egy játéknál se estem még be a textúra alá! Az hogy a 2015-ös játéknál ez jelen van, csak a fejlesztőket minősíti! Egészen nyugodtan vegyél magadnak 20 SSD-t, ha neked ez ennyire fontos! Én is csak a programramokhoz, és a Windowshoz használom, de jelen pillanatban elég is!
0
0
0
0
no avatar
@reszler112233: Nekem Western Digital Caviar Blue van 1 terás,7200 RPM-es,de nálam nem jelentkezett a pálya alá beesés. És igen,én megvettem a játékot nem sokkal a 10 órás Trial után. 😀
0
0
0
0
winrar avatar
Ez még annyira sem hozott lázba, mint a 2015-ös Need for Speed. Annak legalább jó volt a trailere és hangulatos is volt. El lett cseszve végleg az NFS széria, kár érte. Megyek vissza Underground 2-be tuningolni és éjszakai neonfényekbe versenyezni és a régi Most Wantedbe menekülni a sünök elől maxos körözéssel. Messze jobb az a két játék, mint az utóbbi évek Need For Speedjei. Sajnos. Ha lesz rá lehetőség, kipróbálom ezt a Payback részt is, ahogy a '15-ös NFS-t is kipróbáltam. De ez már rég nem az, amit anno megszerettem a sorozatban. The Run volt az utolsó jó rész szerintem.
0
0
0
0
💬 1
SleepingGamers avatar
@winrar: Hát szerintem a legtöbb részét nem hozta lázba.😕
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
Milyen Transformers hangok vannak benne. Az előzetes nekem tetszik bár soha nem érdekeltek Need for Speed játékok.
0
0
0
0
FoxX avatar
Ennyi ember igenyet nem lehet kielegiteni, egyik kiado sem kepes erre...az egyik repulni akar, a masik gorkorcsolyazni akar a jatekba, ne csinaljuk mar ezt...meg ezt a tipikus ha jon egy "Need for speed" hir, mar mimdenki hogy mekkora szar lesz megint, persze csak azert mert NFS, ha ugyan ez lenne, forza cimmel mindenkinek a mellkasan folyna a nyala. Mik vagytok ti mediumok, hogy egy masfel perces videobol leszurtetek mi milyen lesz?! Mindenki csak azt keresi mibe kothet bele, mit szoljon le, ne erre legyetek mar nyitottak, lassatok meg benne a jot is. Tisztelet a kivetelnek termeszetesen!!
0
0
0
0
no avatar
Nappali időszakra pedig van módosítás a 2015-höz, csak utána kellene nézni.
0
0
0
0
Fukoshi avatar
"the crew" "the crew" "the crew"
A büdös ***ba mostmár, az NFS Carbonba is volt Crew rendszer.

"forza"
Még egy kibe*** gameplayt sem láttatok, csak egy trailert

"legyen egy olyan történet ami MÉLTÓ a Need For Speed címre"
kb 1 percnyi történetmesélés volt az egészben, lehet nem kellene leírni az egész játékot ennyi idő alatt.

Nem védeni akarom az NFS-t, de akkor sem kellene előre leírni az egészet.
0
0
0
0
💬 5
SleepingGamers avatar
@Fukoshi: Trailer alapján sza*rnak látszik már bocs.Hiába jó a forza és halálos iramban,akkor se nfs-be illő már bocs.Annyira vártam a trailert és egy olyan undorító trailert kaptam,hogy lehet nlg sugárba fogok hányni.
0
0
0
0
no avatar
@SleepingGamers: Figyelj ha jobbat csinálsz, nyugodtan lol.
0
0
0
0
SleepingGamers avatar
@LordSzalko: Nem azzal van a gond.Hanem már haldoklik a sorozat.Az ígéretekkel tele van már a padlás.Nem várok tőle sokat.
0
0
0
0
HGabe avatar
@Fukoshi: Nem Crew "rendszer", hanem a The Crew c. játék.
Itt-ott még a kamerák átmozgatása is annak az egyik bemutató videójára hajaz, nem is kicsit.

Forza...
Igen, némileg arra is hajaz.

Történet?
Nem vitát akarok generálni, de egy versenyjátékról beszélünk. Ehhez az volna a "méltó", ha JÓ versenyeket lehetne futni, jó szakaszokon/pályákon, jó autókkal, jó fizikával. Ha esetleg a történettel akarják megfogni az embereket, akkor nem értem, miért autóversennyel próbálkoznak.

Istenigazából sem támadni, sem védeni nem érdemes, mert mindenkinek más az ízlése, és bár szerintem ritka 'ar volt, mégis sokan játszanak a 2015(16)-os epizóddal, ettől függetlenül viszont mindenkinek szíve joga, mennyire bízik abban a fejlesztőben és/vagy kiadóban, aki nagyon hosszú évek óta csak ígérni tud, de másra nem igazán képes. Nem mondom, hogy használhatatlan NFS-eket tettek le az asztalra, de az biztos, ha kivennék a fejüket a 'ggükből, és figyelnének a visszajelzésekre, akkor talán a rajongók szavait követve valami olyat sikerülne összerakni, ami miatt az emberek nem felkoncolni szeretnék őket, hanem dicsérni.
Amíg ezt nem hozzák össze, addig az emberekben ott a tüske, és szkeptikusak lesznek. -joggal.
0
0
0
0
Ayistion avatar
@Fukoshi: Shark_Ryan -Látom te sem tudsz végig olvasni egy kommentet, vagy épp csak nem tudod értelmezni. Kérlek, nézz utánna a sztereotíp jelentésének.
HGabe +1, kicsit bővebben kifejtetted a gondolataimat a mostani részekkel kapcsolatban.
0
0
0
0
no avatar
Szerintem bízzunk a jobb folytatásban! 😃

Ui.:Mondjuk azért a Nissan Skyline az odab*sz, már bocsánat a kifejezésért. 😃
0
0
0
0
H-ECTOR avatar
Nekem a sokak által szidott Undercover például nagyon bejött. ha abból kicsit vissza tudnának hozni, hozzáraknák a 2015-ös részhez, kitalálnának valami jó sztorit, végre lehetne újra egy normális NFS.
"Azért az EA a legrosszabb kiadó az USA-ban, mert a Ubisoft kanadai"
0
0
0
0
bassus16 avatar
"Halálos Iramban széria, The Crew, és Forza keverés"
Ezek mind sikeres szériák. Miért ne legyen ezeknek a keveréke?
0
0
0
0
💬 5
hashimoto avatar
@bassus16: Hát, a the crew nem éppen a sikeréről volt híres. 😃
0
0
0
0
no avatar
@bassus16: The Crew szerinted miért lett ingyenes? Mert sikeres volt?
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@bassus16: Elvileg sokan játszanak a Crew-val, nem tudom, hogy az ingyenesség hatására vagy még az előtt adat van a fejemben.
De semmiképp sem tartom rossz játéknak, a testreszabhatóság tényleg részletes és hihetetlenül tartalmas. Ezt a részét nagyon szerettem. Az átvezetők is nagyon jól megvannak csinálva, na még lehetne sorolni pozitívumot, amiből lehetne tanulni.
Egyébként ami újdonság és nem rég olvastam, hogy ebbe az új részbe lesznek elrejtve a pályán ócska roncs autók, amiket hazavihetsz és feltuningolhatsz. Ez nem rossz ötlet. + még részletesebb ( és remélem, hogy tartalmasabb is ) tuningolhatóságot ígérnek. Ezek jól hangzanak. Az viszont, hogy tankokat is küldenek ellenünk, részemről már sok. Meglátjuk.
0
0
0
0
Ayistion avatar
@bassus16: A Crew azért lett ingyenes barátom, mert mindenki otthagyta, rossz volt a játékélmény. Azért dobálták ingyen hogy a szervereket ne kelljen leállítani. Halálos Iramban? Hol is kezdődött? Utcai autóversenyzéssel, majd most hol tart? Akciófilm The Rock-al, Disellel és Stathammel, régen nem erről szólt. Ha belegondolsz egy kicsit, és ahogy nézem a profilod, látom hogy 21 vagy, talán érted hogy mire is próbáltam célozni az NFS-el kapcsolatban.
0
0
0
0
bassus16 avatar
@Ayistion: Az én fejemben is benne van még az nfs 1-2 emléke viszont a Forza Horizon van legközelebb a szívem kedvencéhez (nfs underground 1-2) csak az nem volt gépre így nekem a The Crew volt az a játék ami hasonló élményeket adott. Szerintem eladások terén sincs szégyenkezni valója. Az pedig, hogy nincs manapság nagy játékosbázisa szerintem azért lehet mert mindenki kitolta a versenyeket, végig tolt minden extra kis küldit és meg vannak azok a verdák amiket meg szeretett volna szerezni. A halálos iramban meg nekem az első 3 részig halálos iramban. A 4. résztől kezdve nekem csak egy szimpla akciófilm a sok közül, de ettől még sikeres szerintem.
Az pedig, hogy ingyen van az nem ok semmire. Lásd:bf3 vagy akár ott a rengeteg EA Access-es játék amivel lehet játszani szinte ingyen.
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
Nekem is elsőre a Crew ugrott be. Ami egyébként nem rossz játék, én nagyon vártam anno és nem csalódtam. De.. ezt már egyszer láttuk. Bemásolom mit írtam a GSO-s hír alá:

A 2015-ös rész leleplezése kapcsán: végre újra jó volt a zene, ami az UG-MW-Carbon érát idézte ( trailerről beszélek ), végre visszajött a testreszabhatóság, ami első ránézésre szintén az UG-MW-Carbon érát idézte, végre megint utcai, éjszakai versenyek és had ne soroljam... minden jó volt, amit a trailer mutatott. A játékot azonban elrontották. Hol túl kevés volt, hol rossz megoldásokat alkalmaztak.
A 2017-es rész leleplezése kapcsán: Ezekkel az akciós elemekkel kicsit Runos, hogy láthatjuk a vezetőket ( és nem élő átvezetők kapcsán ), szintén Runos ( ami egyébként szerintem rosszul áll a szériának ), a csapat és környezet kapcsán pedig Crew beütése van. Ezek azok, amik nem tetszenek. Valamint a zene. Ha NFS, akkor számomra legyen az UG-MW-Carbon vonalhoz közeli zenelistája. Akad azonban pozitívum is: megmaradt a tuning és még a napszakváltozást is ide sorolom. Na jó, meg az offline módot is, bár az ebben az előzetesben nem kapott hangsúlyt.

Viszont én maradtam volna a 2015-ös rész koncepciójánál. Át lehetett volna ültetni nappalban vagy napszakváltásba... belelehetett volna tenni belső nézetet, rajtnál csajokat, többféle versenytípust, több alkatrészt, még több régi zenére hajazó, de új számokat ( esetleg pár régit ), csiszolni az irányíthatóságon és a fizikán, több autót belevinni a régebbi évekből is, a városban nagyobb forgalmat generálni kicsit változatosabb autókkal, változatos időjárás, kevesebb, de jobb és tehetségesebb színészekkel lévő élő átvezetőt élvezhető történettel, mint anno a Most Wanted-nél tették 2005-ben. Napestig tudnám sorolni, mitől lenne jó egy NFS játék és a rajongók többsége (!) szerintem így van ezzel. S mindenki egy nap alatt 10 olyan ötletet tudna adni, ami által végre csinálhatnának egy jó részt.... de ezt már ők is tudhatnák, hogy mi kell a népnek, az előző jó próbálkozás volt, csak kicsit ügyetlen. Én azt mondom, hogy a hibákon kellett volna javítani és további dolgokat hozzátenni.
Azonban... ennyiből ez még lehet egy jó játék is. Ha jobban belegondolok. Ki lehetne belőle hozni egy jobb sztorit, lehet, hogy több autó van benne, lehet, hogy több testre szabhatóság és több alkatrész, lehet az irányítást is eltalálták... és lehet, hogy régi részekhez hasonló hangzású dallamok is felcsendülnek... kitudja. De ez a videó a környezettel, a csapatosdival és ezzel a zenével kicsit elvette a kedvem, pedig erősen számoltam vissza és frissítgettem a csatornájukat, hogy az elsők között láthassam az előzetest. 😀 Ettől függetlenül kíváncsi leszek a fejleményekre, csak az előző után - így első körben legalábbis - jobbra számítottam.
0
0
0
0
💬 6
hashimoto avatar
@yugiohyugiohzebuyug: "csiszolni az irányíthatóságon és a fizikán"
Így is jobb, mint az ug2-mw-carbon fizikája.. 😃
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@hashimoto: Azok árkád játékok.
Amúgy is az undergroundokba teljesen jó az irányítás és az autó fizikája. Nem szimulátornak készült.
0
0
0
0
no avatar
@SuperPuma: Neki mondhatod. Mindent szimulátornak néz.
0
0
0
0
hashimoto avatar
@LordSzalko: Haku: Árkádnak is szarok voltak sajnos. De pl. a Horizon 3 árkád, mégis jó fizika, és irányítás párosul mellé.
A Hot Pursuit 2-nél megszakadt a jóság, Shiftnél visszajött, az utána következők jók voltak, kivéve a World, és a The run.

lordszalko: Igen, mindent szimulátornak nézek... 😊 😂
0
0
0
0
Takashi avatar
@hashimoto: Szép és jó az összehasonlítás, de a szóban forgó játékok között barátok közt is 10 év van. 😀 Azért azóta eléggé sok minden változott, és igen a játékok fizikája is, viszont ettől függetlenül még a Horizon is képes arcpirító dolgokat művelni magával. Szó se róla imádom a játékot és a kocsikat is amiket egyedire pimpeltem, de sokszor kaptam agyvérzést tőle. Amikor nem tudja eldönteni a kedves játék, hogy egy orr motoros kocsinak előre kellene dőlni-e ugratáskor és nem minden más irányba. 😃
Viszont azt mindenképp meg kell jegyezni, hogy az irányításon mindenképp kellene valamit csiszolniuk az NFS-ben, mert ez a modern arcade vonal ijesztően vacak. 😀
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@hashimoto: A fizikát legfőképp azért írtam bele, mert nagyon sokan szeretnék. Az említett címekkel nekem semmi problémám nincs. Ilyen jellegű biztos nem. Jobban illene ide egy hasonló árkád típusú irányítás, mint amivel most próbálkoznak. Aztán lehet, hogy ez a motor autós játékoknál erre képes...
Amit próbáltam a 2015-ös résznél, hogy aki akar szimulátorosabban, az úgy vezet, aki nem az pedig máshogy. Szerintem nem működött makulátlanul, de ha ezt jól megtudnák csinálni, hogy egyik véglet MW szintű irányítást eredményez a másik meg mit tudom én Project Cars most mondtam valamit, akkor legyen, ez a megoldás lenne nyilván a legjobb, csak hát nagyobb munka... ha egyáltalán lehetséges.
0
0
0
0
Ayistion avatar
Most komolyan, ezt akarja az EA eladni Need For Speed-nek? Mi ez az Offroad-ozás, mi ez a kamionon való ugrálás? Oké-oké, fejlődünk meg minden, de akkor már legyen egy olyan történet ami MÉLTÓ a Need For Speed címre, és ne ezt a Halálos Iramban széria, The Crew, és Forza keverés legyen már... Erről leginkább a Colin McRae széria jut eszembe, ami szintén úgy vesztette el a rajongó táborát, mint most ez a sorozat (Gondolok itt a DiRT részekre). Na de nem leszek sztereotíp, egy esélyt mindenképp adok a játéknak, ezek még csak az első benyomások, várom hogy mi lesz belőle.
0
0
0
0
SleepingGamers avatar
Frostbite 3 motornak felel meg a grafikája már nem azért.A 2015-ös NFS hiába volt tartalom szegény ha szebb volt.😶
0
0
0
0
💬 3
no avatar
@SleepingGamers: Szép CGI-t láttál akkor, látom te is a debilek közül vagy aki CGI alapján mondja meg a grafikát. Pont az ilyen hülyéket veszik meg kg-ra. 😃
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@LordSzalko: In engine bemutatója volt és van mind a kettő nfs-nek, tehát ugyan az a grafika, amivel a játékban találkozhatsz. Nem mellesleg tényleg szebben nézett ki a 2015.
0
0
0
0
Takashi avatar
@AMDMonsteR: Nyugalom gyermekeim, nem kell rögtön fröcsögni. 😀 Mindenki tudja jól, hogy az NFS szériánál sose a megjelenés vagy a hangok miatt kellett aggódni, hanem a silány játékélmény miatt. Ha most nem lesz szét filterezve mint az előző, de cserébe kapunk egy értelmes kocsi építgetős verseny játékot akkor szerintem teljesen rendben van.
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
Fiam? ! The Crew?? Te vahy az??! 😶😶
0
0
0
0
💬 3
hashimoto avatar
@AMDMonsteR: Remélem nem lesz köze ahhoz a hulladékhoz.. 😃
0
0
0
0
no avatar
@hashimoto: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
hashimoto avatar
Nekem nem jön be, a Horizon 3 jobban adja 😃
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@hashimoto: Igazából bemutató alapján eléggé arra hajaz. Remélem azért elég egyedi lesz, ha már ekkorát lépnek, hogy terep meg verseny meg utcai autók (khmmmTheCrewKhmmmm) meg napszak meg időjárás váltakozás egy NFS játékban.
Minden esetre várom!
0
0
0
0
Sztrelok avatar
Úristen lesz napfény?? 😲
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció