ArmA II DayZ-s csapat

Szerző: Mongoosewow, 2012. June 30., téma
Fórum » Játékokról általában
Üdv mindenkinek! Mivel az ArmA II gépigénye eléggé kivan halva, ezért gondoltam több jelentkező reményében ide nyitom a témát. Szóval a lényeg, hogy egy körülbelül minimum 5 fős csapatot lenne jó összehozni egy kis DayZ multizásra. Aki nem ismerné a játékot:
-225 négyzetkilóméternyi szabadon bejárható terület(Az alap ArmA II területe)
-Tömérdek falu-város és egyéb felfedezhető terület tele utánpótlásokkal.

És hogy mire mindez? Egy elég kemény zombiapokalipszis tört ki a területen, ezért a lényeg a túlélés. A játék lefgőbb lényege hogy ételt-italt-fegyvert-lőszert találjunk, és a lehető legtovább éljük túl. Elsőre könnyűnek hangzik, de előre el kell mondjam a játék b**szott nehéz, ebből kifolyólag izgalmas. Figyelnünk kell testhőmérsékletünkre, éhségünkre vagy szomjúságunkra, emellett még a vérünkel is "spórolni" kell, mivel ha megütnek és véletlenül vérezni kezdünk és netalán nincs nálunk kötszer....Akkor végünk. Ha pedig lövöldözni kezdünk, egész zombihorda vesz üldözőbe. Szóval lopakodás, túlélés, és izgalom jellemző a játékra. Persze le kell lőjem a poént annyiból, hogy a spawnhelyeket nehéz úgy megoldani hogy kb 5-en legyünk egy helyen, tehát elég sokszor kell majd újraspawnolni hogy egymásra leljünk. A másik, hogy tört szervet tudok csak készíteni, ezért a karakterünk állapota elveszik(Megpróbálok megoldást keresni, hátha...)

Szóval lényeg:
-Értelmesen tudj beszélni, legyél kedves.
-Rendelkezz Skype-al
-Előny ha már megvan az ArmA II:CO mivel ez szükséges a Mod futtatásához.(30-35GB-ot foglal....)

Itt a link a letöltéshez:
http://my.opera.com/conan513/blog/2012/06/01/arma-2-dayz-mod-cracked
Apropó innen csak a játékot töltsétek le, a Mod-hoz itt egy link:
http://my.opera.com/conan513/blog/2012/06/23/arma-2-dayz-1-7-1-5-lan-character-save-works

Most találtam, itt elméletileg működik a karakter mentés is:)

itt van a mod is, erre is szükségetek lesz. Ha valaki DayZ-s gameplayre vágyik, csekkolja le Covery csatornáját youtube-on. További kérdéseket írhattok, ha pedig szeretnétek jönni, akkor az adataitokat írjátok ide, és jelezzétek hogy csatlakoznátok.
Hozzászólások: 76
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Sziasztok! Próbálok rendes magyar játékosokat keresni, hogy egy normális csapatot hozzak össze. Ha szeretnél jönni jelölj be steam-en. Ami kell a játékhoz: Eredeti Arma 2 és Operation Arrowhead , Ts3 , 16+

Steam profil link: http://steamcommunity.com/profiles/76561198241551694/

Jelentkezéseket várom és tessék jönni! 😀

További szép napot by: Krisz!
0
0
0
0
Atech avatar
Nekem Eredeti Arma DayZ-van meg és rohadtul akarok játszani és nem egyedül...mert nagyon nem oké,
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@Atech: Szia! Ha szeretnél jönni akkor jelölj be steam profil linkem: http://steamcommunity.com/profiles/76561198241551694/
0
0
0
0
philips20 avatar
Mennyire stabil a tört verzió?
0
0
0
0
no avatar
és mit kéne vegyek bele a gébbe? hány ram stb?
0
0
0
0
BenjaminHun avatar
petra98763: Tört Dayz mod rosszabban fut mind az eredeti! meg az a 2 giga ram elég kevés hozzá sajnos.
0
0
0
0
no avatar
Szerintetek ezen a gépen elfutna???

2.60GHz 2 GB ram 2 GB videó kártya
Nagyon szeretnék arma 2 tőzni és muszály meg venni a játékot nem lehet letőlteni és ugy mulltizni? Dayz-izni?
0
0
0
0
no avatar
Avastin, írtam üzenetet. 😆
0
0
0
0
no avatar
Valaki esetleg játszik? 😀
Írjon aki igen mert játszhatnánk 😀
0
0
0
0
GarydaPlayer avatar
Sziasztok, nekem olyan kérdésem lenne, hogy ha csak az Arma 2 van meg eredetiben, a OA pedig törtként, attól még működne? illetve ha nem akkor van e valakinek eladó Operation Arrowheadje/CO-ja
0
0
0
0
no avatar
Sziasztok!

3 haverral (néha 4) elkezdtünk DayZ-zni 1-2 hónapja. Eddig Tunngle-n, LAN-on és lezárt szerveren játszottunk. Már a mi verziónkban megszerezhető 10 járműből 7-et megszereztünk és egy szép kis bázist hoztunk létre. Csak eléggé uncsi már így 4-en a játék, ezért írtam, hogy ha lenne kedve valakinek/valakiknek csatlakozni a csoportunkhoz, akkor írjatok nyugodtan Xfiren, Skypen.
Xfire: baluja9
Skype: baluja1995

Szerver elérhetőség: Hétköznap: 14-16 és 18-20 óra között, hétvégén: 10-24 óráig.
Ugyanazt a verziót és játékot használjuk amit a fenti kiírásban említenek. Saját TS szerverrel is rendelkezünk, ami számotokra ingyenesen igénybe vehető (a TS szerver az nonstop elérhető), ha játszanátok velünk. Írjatok bátran 😀
Ui.: Ha egy 3-4 vagy több fős csapat csatlakozni kíván, szívesen adunk a járműveinkből 1-et, ami szabadon választható.


Várjuk jelentkezéseteket!
Üdvözlettel: PP# klán!
0
0
0
0
Tucsok2008 avatar
Gerdzso néha tényleg undorító, de ez van. Nem rég megcsináltam belépek, újra éledek megyek pár percet gallom lő rám valaki sd makival, körbenézek meglátom visszalövök, szerencsére ellőttem a lábát azt úgy már könnyű volt kilőni, futottam még egy kicsit és kiléptem 😀 A szerencsére azért szerencsére volt mert akadtam 😀

Mi éppen Overwatch-ozunk itt...

176.57.141.10:2302
0
0
0
0
kaizinger avatar
és törtön valamelyikötök tolja mert elkezdeném😀
0
0
0
0
Gerdzso avatar
Hát igen, tört szerveren szinte csak PVP-van, eredetin azért néha találkozni értelmes emberekkel is, de két dolognál szánalmasabb nincs, mikor lelősz valakit és alt+f4 -et nyom... a másik meg ha valaki azt mondja hogy barát közben meg lelő... -.-" na meg hogy mindenki cherno-ban és electro-ban lövi a kezdőket...
0
0
0
0
no avatar
Tesla GoD nem azt kérdezte, hogy hogy ölnek meg mert 80% nem Role Play esen játszik.
hanem arra, hogy hogyan fut az eredeti arma 2-n a DayZ.
Kérdésére válaszom.
Ugyan úgy mint a törtön!
De tessék. Le írtam, hogy hogyan tudod gyengíteni az Arma II graf ját. Nekem tökéletes 60-70 FPS en megy a játék majdnem maxon és nincs valami jó gépen!(Laptop)
[LINK]
0
0
0
0
Tesla GoD avatar
kaizinger:Ha van eredeti ArmA II-d és Operaton Arrowheaded, felpatcheled 1.62-re, leszeded a DayZ Commandert, és az már lekapja neked a legfrissebb béta patchet, vagy az adott mod verzióját, szervert is kereshetsz benne.
Nekem, egyébként személyes bajom a játékkal az, hogy a sok agresszív hülye gyerek miatt nehéz jófejnek lenned, a játékosok 90%-a rád lő, ha alkalma adódik rá, hogy megöljön (sokszor akkor is, ha nem), az ember egy idő után kénytelen mindenkit lelőni, aki fegyverrel a kezében néz felé felszólítás után, kerülnie kell a játékosokat, komoly rizikóval jár jelezni valakinek, hogy a közelben vagy, és nem akarod bántani, vagy megvárni, míg elmegy, vadászni kell a sok idiótára, aki esélytelen helyzetből rád lő.
0
0
0
0
Gerdzso avatar
Tucsok2008: GTS szerver szörnyű, ami ott megy az valami hihetetlen...
0
0
0
0
Tucsok2008 avatar
A GTS-en én is tlom ritkán, csak kicsit vérengzős és a ki..szott helikből mindent meg lehet találni 😀
Amúgy mi 3-4-en nyomjuk néha néha 5-6-an 😀 én már pár hónapja csinálom csak kicsit akad a játék 😀
0
0
0
0
kaizinger avatar
eredeti arma2 n hogy megy ez a dayz?
0
0
0
0
Gerdzso avatar
Szívesen csatlakoznék 3-6 fős csapatokhoz, a NO CD-key-es szerverek nem érdekelnek, rengeteg a csaló és az adminok is érdekes szerzetek, szóval csak eredetivel rendelkező csapatba lépnék be.

Nem: Férfi
Kor: 18
Írj privátot, ha van csapatod, nem kell hardcore-nak lennie, csak jó lenne valakikkel csapatni a játékot. 😀
0
0
0
0
no avatar
https://kepfeltoltes.hu/130805/1065254387asd_www.kepfeltoltes.hu_.png
Üdv DayZ rajongók.
Az a hírem lenne számotokra, hogy 2 napja(2013.08.05) létrehoztam a Magyar DayZ Fórumot.
A fórumon Arma II és a DayZ mod al foglalkozik teljesen az anyanyelveden!
A fórum segítségével telepítheted a legújabb 1.7.7.1 es verziót!(tö*rt verziót is)

Ha bármi problémád van az Arma II/DayZ vel telepítés vagy épp a mod installálása segítünk!
Gyere és regisztrálj: [LINK]
0
0
0
0
reflmix avatar
Megcsináltam! GTS DayZ-n megtaláltok reflmix néven 😃 De ha valaki ráérne itt gépigényen PÜ-ben elmagyarázhatná hogy hogy kell DayZ-zni mert eléggé kezdő vagyok 😕
0
0
0
0
no avatar
Operation arrowhead-on ment nekem
0
0
0
0
reflmix avatar
Hála ennek a fórumtémának én most szedem a Combined Operations-t Azon elmegy a DayZ nem ? 😕
0
0
0
0
exteel avatar
Sziasztok!! Embereket keresnék egy 5fős csapat összehozásához! A GTS DayZ Szerveren. http://dayz.gtsystems.hu/ Ha szeretnétek jönni írjatok ide és linkeljétek be facebook profilotok, ott megbeszéljük és ha kell tudok segíteni, kezdőket is szivesen várok! (A cél egy erős, értelmes csapat összehozása)
0
0
0
0
Viktore avatar
Nem ez úgy működik hogy, letöltesz mindent amit kell, az oldal megtalálod a launcher azért van hogy könnyebben csatlakoz a szerverre mert volt egy pár gyereknek köztük nekem is néha néha nem találta meg a szervert de az nem vészes,szóval a launcher csak arra szolgál hogy ott be jelentkezel és csatlakozol a szerverre mármint rögtön arra a szerverre dob fel.
itt van még kettő videó hogyan kell regisztrálnia szerverre és a DayZ Modot fel rakni.

0
0
0
0
no avatar
Érdekelne engem is ez a játék. Legfőképpen az a szerver amit ViktorE12 posztolt.
0
0
0
0
komorszabi avatar
ViktorE12 írta:
itt egy magyar szerver, és vannak linkek is honnan töltsed le.
és nem 30 GB hanem olyan 9-10 GB.
[LINK]


Tehát ez úgy működik hogy leszedi magának a launcher amit kell és játszatok is?
0
0
0
0
Viktore avatar
itt egy magyar szerver, és vannak linkek is honnan töltsed le.
és nem 30 GB hanem olyan 9-10 GB.
[LINK]
0
0
0
0
Mongoosewow avatar
Na azt hiszem újra ideírok, mostanában picit fellendült a DayZ-s "karrierem"😀 Aki esetleg szeretne jönni játszani, azonban EREDETI szervereken, steamen keresztül, vegyen fel steamre johnbambi1, vagy skypera "asdVinnie" néven. Hostolok majd egy szervert, építgetünk tábort, szerzünk járműveket, összeszokik picit a csapat, és mehetünk szerverekre. Azt most leszögezném nem vagyok nagy bandita típus, inkább segítek másoknak, de amit a helyzet megkövetel, annak megfelelően játszunk. Eddig én, marci, egy harmadik srác, és ha a pénzem engedi akkor egy negyedik ember is be van szervezve, persze mindig egyikünk sem ér rá, de a többi már skypeon vagy steamen. Vegyen fel akkor aki szeretne jönni. Apropó ha kérhetem tört DayZ-vel ne zaklasson senki, nem vagyok képes követni a sok frissítést, rég használtam már, nem tudom most hogyan kell felrakni.
0
0
0
0
grafi97 avatar
én is játszanék. vegyetek fel skype-ra: cubekocka97 és hívjatok.😀
0
0
0
0
no avatar
Hello!

Megtetszett a játék,csak nekem a 30Gb nagyon sok,7Gb is 20 óra hossza mire lejön... 😃 De azért majd lehet hogy számíthattok rám 😃
0
0
0
0
no avatar
Mongoosewow írta:
Üdv mindenkinek! Mivel az ArmA II gépigénye eléggé kivan halva, ezért gondoltam több jelentkező reményében ide nyitom a témát. Szóval a lényeg, hogy egy körülbelül minimum 5 fős csapatot lenne jó összehozni egy kis DayZ multizásra. Aki nem ismerné a játékot:
-225 négyzetkilóméternyi szabadon bejárható terület(Az alap ArmA II területe)
-Tömérdek falu-város és egyéb felfedezhető terület tele utánpótlásokkal.

És hogy mire mindez? Egy elég kemény zombiapokalipszis tört ki a területen, ezért a lényeg a túlélés. A játék lefgőbb lényege hogy ételt-italt-fegyvert-lőszert találjunk, és a lehető legtovább éljük túl. Elsőre könnyűnek hangzik, de előre el kell mondjam a játék b**szott nehéz, ebből kifolyólag izgalmas. Figyelnünk kell testhőmérsékletünkre, éhségünkre vagy szomjúságunkra, emellett még a vérünkel is "spórolni" kell, mivel ha megütnek és véletlenül vérezni kezdünk és netalán nincs nálunk kötszer....Akkor végünk. Ha pedig lövöldözni kezdünk, egész zombihorda vesz üldözőbe. Szóval lopakodás, túlélés, és izgalom jellemző a játékra. Persze le kell lőjem a poént annyiból, hogy a spawnhelyeket nehéz úgy megoldani hogy kb 5-en legyünk egy helyen, tehát elég sokszor kell majd újraspawnolni hogy egymásra leljünk. A másik, hogy tört szervet tudok csak készíteni, ezért a karakterünk állapota elveszik(Megpróbálok megoldást keresni, hátha...)

Szóval lényeg:
-Értelmesen tudj beszélni, legyél kedves.
-Rendelkezz Skype-al
-Előny ha már megvan az ArmA II:CO mivel ez szükséges a Mod futtatásához.(30-35GB-ot foglal....)

Itt a link a letöltéshez:
http://my.opera.com/conan513/blog/2012/06/01/arma-2-dayz-mod-cracked
Apropó innen csak a játékot töltsétek le, a Mod-hoz itt egy link:
http://my.opera.com/conan513/blog/2012/06/23/arma-2-dayz-1-7-1-5-lan-character-save-works

Most találtam, itt elméletileg működik a karakter mentés is😀

itt van a mod is, erre is szükségetek lesz. Ha valaki DayZ-s gameplayre vágyik, csekkolja le Covery csatornáját youtube-on. További kérdéseket írhattok, ha pedig szeretnétek jönni, akkor az adataitokat írjátok ide, és jelezzétek hogy csatlakoznátok.
0
0
0
0
soneX ZED avatar
még megy a cucc? játszanék 1 et lingor on 😃 persze csapatban 😃
0
0
0
0
T0mesz avatar
Ezt vágom ugy értettem és kéne egy kis segitség hogy igy lanba hogyan tudnék szerót csinálni
0
0
0
0
Kmisi99 avatar
Milyen játékoz is először? A tunnglén nem csinálni kell ott az adott játék szobájába belépsz és a tunngle ip címedre csatlakoznak majd a többiek akinek szintén ugyan abban a tunngle szobában kell lenniük.
0
0
0
0
T0mesz avatar
Szisztok kellene nekem egy kis segitség azt szeretném megérdeklődni hogy tunnglén hogyan tudnék saját tört szervert csinálni?
0
0
0
0
humagyar avatar
Nekem eredetiben megvan, de nem szoktam vele játszani, mert úgy unalmas. Szóval, ha ezt elnézed nekem (mármint, hogy kb 3 órát játszottam vele), felvehetnél skype-ra. Ott a nevem: gamer_patrik
0
0
0
0
Haraposs avatar
Mathieu írta:
Valaki tudja hogy lehet megcsinálni a dayz-t hogy törtként működjön?

Ha nem szeretnél szervert késziteni, hanem csak játszani szerókon, akkor szedd le torrentről az arma 2 combined operation (jimbus edition) -t, majd ezután szedd le a dayz mod hivatalos oldaláról a play with sixet és utána válaszd ki a módok közül a dayZ-t majd szedd le az arma 2 és oa legfrissebb patchét , a play with six magától felrakja a módot és tudsz játszani, ezután a szűrőnél írd be hogy no-cd és enyi...
0
0
0
0
no avatar
Valaki tudja hogy lehet megcsinálni a dayz-t hogy törtként működjön?
0
0
0
0
no avatar
megnézem hogy milyen ha jó akor lehet haverommal csatlakozunk de ez nagyon hasonlist az aegyik kedvenc játékomhoz az operation flaspoint-hoz ugy hogy 60% hogy még 2 zombi írtóval gazdagodtok
😀
0
0
0
0
Haraposs avatar
Ahoz képest milyen szervezkedés volt, nem igazán jött össze 😆 össz visz 2-en vagyunk néha 3-an. Úgyhogy kicsit frissitem a topicot hátha felkellti újak figyelmét és jönnek játszani.
Itt megtaláljátok a dayz mód legfrissebb verzióját mindig.
[LINK]
Az Arma 2 CO-t torrentről tudjátok leszedni

Aki jönni akar játszani az vegye fel skypeon: Mongoosewow -ot és opcionálisan engem Tyrkir -t
0
0
0
0
no avatar
Haraposs most akkor hogy is lesz ez a szerver dolog? mert én semmit se tudok csak azt hogy fél 9 kor lesz



____________________________________________________________
unicom igyá sokat 😃 made by: gergo3b
0
0
0
0
Haraposs avatar
Mr.Door is a traitor 😃DD
Majd ha még többen leszünk még viccesebb lesz az hogy elején egymásra találjunk 😆
0
0
0
0
Mongoosewow avatar
Na szóval Haraposs-al próbáltuk, és működik a szerver amit hostolok(Több kevesebb hibával). Ma este fél 9-kor játszunk megint, akkor ha tud mindenki írjon skype-on aki tud jönni(Vagy itt). Működik a karakter mentés is, viszont új karaktert kezdünk mi is, mivel Haraposs lenyomorított engem egy kapu segítségével, s majdan ez megtörtént zombik hada törve ránk végzett velünk. Szal ja....vigyázni kell😆
0
0
0
0
no avatar
Haraposs vegyél fel lécci skype ra mert nekem lefagy gyakran ha fel akarok venni embert
név: gergo3b
0
0
0
0
Haraposs avatar
Skype:zalanka3 nála lehet jelentkezni, aztán pedig ingame szűrőnél beírod hun és ott lesz a szeró.

Amúgy majd ha kész lesz conan([LINK]) szerója akkor elv az 24/7-es lesz de még nem tudni mikor lesz
0
0
0
0
Mongoosewow avatar
Na picit változott a terv. Nem én fogok hostolni, hanem Haraposs azt mondta, hogy van egy 20 slotos tört szerver amire jelentkezhetnénk. Még én sem nagyon tudom mit és hogy kell, szóval ő talán le tudná írni. Szóval aki akar jönni játszani(holnap délután 1-2 óra fele) az most vegyen fel skypera(asdVinnie) vagy jelezze hogy csak Skype nélkül tud jönni.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció